Hild sétasorozat a fővárosban

Hild sétasorozat a fővárosban

- 2022. november 16. 9:34

Ingyenes sétasorozatot indít Hild József építészeti öröksége nyomán november 20-án az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI).

A három alkalomból álló program során a résztvevők felfedezik Hild József polgári és középületeit, képet kapva egyúttal e politikailag, gazdaságilag és művészetileg is fellendülő időszak történéseiről és hangulatáról, áll az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet közleményében. Mint írják, Hild József a hazai klasszicista építészet egyik legnagyobb alakja, aki a reformkori Pest arculatának kialakításában meghatározó szerepet játszott, de közismertek svábhegyi épületei is.

A Szent István-bazilika eredeti terveit is Hild készítette (Magyar Ferences Könyvtár CC BY)

A három séta Hild József polgári építészeti alkotásainak remekeit veszi sorra, bejárva az egykor német nyelven elnevezett utcákat, megismerve az építtető családokat, felfedezve az 1840 körül emelt klasszicista stílusú házakat. A pesti belváros az épületein keresztül pontos korlenyomata annak az időszaknak, amikor az erősödő polgárság öntudatára ébredt. A séta alkalmával a résztvevők választ kaphatnak arra, hogy miről árulkodik egy kilincs, egy lépcsőház, egy ablakkeret, hogyan éltek azok, akik ilyeneket készíttettek, miért látjuk még ma is lenyűgözőnek és elegánsnak ezeket a házakat, valamint, hogy milyen ember volt Hild József, aki képes volt mindezt létrehozni.

A szilvásváradi református kerektemplomot is ő tervezte (Kuny Domokos Múzeum CC BY)

Vasárnap 11 és 13 óra között az első séta alkalmával Kiss Eszter, a Katona József Színház színművésze, a program szakmai felelőse irodalmi művekkel és művészettörténeti információkkal várja időutazásra az érdeklődőket.
A második séta alkalmával november 27-én a Svábhegyen tekintik át a Hild-értékeket. A hegyvidéki program a mester villaépítészetének szép példáit veszi sorra, és a szintén itt élt Jókai Mór írásaiból válogatva idézik meg a Svábhegy egykori hangulatát.

A régi Zugliget a Tündér-sziklával és Hild épületeivel (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)

Hild József építészetének ma is élő, eleven példája a Budakeszi úton található Hild-villa, amelyet családja részére tervezett és építtetett 1844-ben. December 4-én, a harmadik sétán a résztvevők az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetnek 2013 óta helyet adó épületet járhatják végig.
A sétákon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz között. Regisztrálni a sétasorozat vasárnapi nyitóeseményre az MMA MMKI honlapján lehet.

(mti)

Borító: Az egykori Fácán vendéglőt is Hild tervezte a Zugligetben (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)