Megújul a kastély, ahol a Szeptember végén született

Megújul a kastély, ahol a Szeptember végén született

- 2017. december 6. 8:52

Az Európai Unió regionális operatív programja finanszírozásával újítják fel az észak-erdélyi Koltón a Teleki-kastélyt, amelyben Petőfi Sándor a mézesheteit töltötte, írta a Krónika erdélyi magyar napilap. A kastély emeleti termeiben Petőfi-múzeum működik.

A Máramaros megyei Koltó község önkormányzata – a kastély tulajdonosa – 6,8 millió lejes (442 millió forint) támogatást nyert a kastély felújítására. “Most tartjuk a közbeszerzést a kivitelező kiválasztására, és ha minden jól megy, a jövő év közepén indul a felújítás” – nyilatkozta a Krónikának Csendes Lajos, a 2600 lelkes, 55 százalékban magyarok, negyven százalékban pedig romák által lakott Koltó polgármestere. A 18. század közepén épült barokk kastély – amelyben az 1980-as években alakították ki a jelenlegi Petőfi-múzeumot – napjainkra meglehetősen rossz állapotba került. Az alagsortól a tetőzetig terjedő átfogó korszerűsítés során valamennyi helyiség rendeltetést kap, és az emeleti Petőfi-múzeumot is bővíteni szeretnék; ennek érdekében a közgyűjteményt működtető koltói önkormányzat a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumtól szeretne szakmai támogatást kapni. Beépítik az épület tetőterét is, ahol konferenciatermet alakítanak ki.

Petőfi somfája a kastély udvaráról (MaNDA)
Petőfi somfája a kastély udvaráról (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

A kastélyt övező másfél hektáros park felújítására egyelőre nem rendelkeznek forrással, viszont a szakhatósági előtanulmányt már elkészítették a budapesti kertészeti egyetem munkatársai. A kastélykertben megtekinthető többek között Petőfi Sándor és Szendrey Júlia egész alakos szobra (Pogány Gábor Benő szolnoki művész alkotása), Teleki Sándor mellszobra, valamint a költő kőasztala az egykori somfa alatt. A koltói kastély leghíresebb uráról, gróf Teleki Sándor honvédezredesről, emlékíróról, valamint barátjáról, Petőfi Sándorról vált nevezetessé, de megfordult a birtokon Jókai Mór író is. Teleki meghívására a forradalmár költő 1846-1847-ben három alkalommal is megfordult a településen, koltói tartózkodásai közül a legemlékezetesebb az 1847. szeptember 9. és október 19. közötti időszak, amikor Petőfi hitvesével, Szendrey Júliával itt töltötte a mézesheteket, és eközben 28 új verssel gazdagította a magyar irodalmat. A költő házasságkötésének és mézesheteinek 170. évfordulóját idén szeptemberben rendezvénysorozattal ünnepelték Koltón.

(mti)

Borító: A koltói kastély részlete (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)