Almodóvár új filmjével indul Velence

Almodóvár új filmjével indul Velence

- 2021. július 20. 9:06

Pedro Almodóvar Madres paralelas című, Penélope Crúz főszereplésével forgatott filmjével kezdődik a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szeptemberben.

A spanyol rendező új filmjének világpremierjét szeptember 1-jén tartják a velencei Lidón, jelentették be a mustra szervezői. A produkcióban Milena Smit, Aitana Sánchez-Gijón és Israel Elejalde is szerepel. Almodóvar közleményben idézte fel, hogy 38 éve mutatkozott be a Velencei Filmfesztiválon. Közölte: nagy örömöt és megtiszteltetést jelent neki, hogy új filmjével nyílik meg a rendezvény.

A Mindent anyámról, színpadon (Takács Zsolt CC BY-NC-ND)

A Variety című szórakoztatóipari hírportál szerint Almodóvar a pandémia alatt forgatta a Madres paralelas című produkciót. A film középpontjában három anya áll, akiket Cruz, Gijón és Smit alakít, de eltérve az anyasággal foglalkozó olyan korábbi munkáitól, mint a Mindent anyámról vagy a Fájdalom és dicsőség, ezúttal a tökéletlen anyákra helyezi a hangsúlyt. A szeptember 1. és 11. között zajló filmfesztivál hivatalos programját, a versenyfilmek listáját július 26-án hozzák nyilvánosságra.

(mti)

Borító: buff.ly