Holló Jankó a nagyszínpadon

Holló Jankó a nagyszínpadon

- 2020. október 9. 8:15

Újragondolt formában, népzenei, népművészeti és néptáncos eszközökkel viszik színpadra a Holló Jankó című ismert népmesét a Békéscsabai Jókai Színház színpadán. A mese-tánc-játék nagyszínpadi ősbemutatója szombaton lesz.

A rendező-társszerző, ifj. Mlinár Pál a teátrum honlapjának nyilatkozva elmondta, Szabó Attila szerzővel az ismert népmesét vették alapul, de közelebb hozták a mai fiatalokhoz, és kicsit továbbgondolták a történetet. Jankó arcán hollószerű sebhely van, a társai kiközösítik, nem tudja, ki is ő. Varázsigét és amulettet kap, hogy majd visszaszerezhesse a hatalmat. A varázslat és mágia uralja a darabot, fogalmazott a rendező-koreográfus. A zenét Lovas Gábor szerezte, ő is játszotta fel szinte az összes, csaknem húsz hangszert. Természetesen a darab népzenei alapokon nyugszik, de a dallamok is követik a karaktereket, a népzenétől a cigányzenén át a szimfonikus katedrálishangzásig, fogalmazott ifj. Mlinár Pál.

Rajzfilm is készült a meséből (MaNDA)

A szereplőknek saját dallamaik vannak, Jankónak például a fafúvósok, míg Coraxnak, a trónbitorlónak a szaxofon és a klarinét adja vissza jellegzetes karakterét. A jelmezeket Mlinár Péter tervezte, a 14 szereplőn 34 öltözet jelenik meg alig egy óra alatt, és valamennyin felfedezhetőek lesznek a szereplők jellemzői. A díszleteket Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója jegyzi. A Viharsarok Táncszínházzal közös produkció főszerepeit Gáspár Bendegúz és Nagy Erika alakítják. A teátrum ahogyan a gyerekdarabok esetén mindig, most is játékra hívja a legkisebbeket. Ezúttal hangszeres, zenés videókat várnak a gyerekektől, a legügyesebb muzsikusokat jutalmazzák.

(mti)