Nagyváradi színpadon A Schroffenstein család

Nagyváradi színpadon A Schroffenstein család

- 2020. február 27. 7:54

Heinrich von Kleist A Schroffenstein család című színművének romániai premierjére készül a nagyváradi Szigligeti Színház, amely március 6-án viszi színre a magyar nyelvterületen ritkán játszott, Romániában pedig először műsorra tűzött darabot.

A produkciót Kovács D. Dániel Junior Prima-díjas rendező jegyzi. A színház közleménye Czvikker Katalint, a Szigligeti Színház főigazgatóját idézi, aki elmondta: nagy öröm számára, hogy olyan fiatal alkotókkal dolgozhat a társulat, akik ifjú már jelentős munkákat tudnak felmutatni. Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője hozzátette: hosszas egyeztetés előzte meg a produkciót, és büszke arra, hogy a Szigligeti Színház az első olyan határon túli teátrum, amelyben Kovács D. Dániel dolgozik. A rendező kifejtette: az előadás az igazságkeresés természetéről szól amellett, hogy a történet alapját az az archetipikus helyzet képezi, hogy az új nemzedék megpróbál megszabadulni a régiek terhétől. Hozzátette: az előadás rávilágít arra is, hogy milyen torz következményei lesznek, annak, ha valaki elfogultan, indulatból akarja az igazságot megtalálni.

A Katona József Színházban 2003-ban játszották (Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet PDM)

A Schroffenstein család a német szerző teljes életművét tekintve különleges alkotás, hiszen a szerző levelezéseiben fércműként említi saját alkotását, amelyet részszint a Rómeó és Júlia-történetek, részszint a lovagdrámák fricskájaként lehet olvasni, mondta Kovács D. Dániel. A Schroffenstein család (más fordításokban A bosszú) egy család két szembenálló sarjának konfliktusát és az abból adódó sorstragédiát mutatja be. A szöveg a shakespeare-i szöveghagyományt értelmezi újra, hiszen akárcsak a Rómeó és Júliában, itt is a háborúskodásig fajuló konfliktus áldozatául esnek a szerelmesek. Az előadás látványvilágát Horváth Jenny díszlet- és jelmeztervező jegyzi, a dramaturg Biró Bence.

(mti)

Borító: A színpad, ahol életre kel von Kleist története (szigligeti.ro)