Kinek akasztófa, kinek száműzetés

Pálffy Lajos - 2021. október 6. 10:01

Azért a magyar szabadság utolsó napjairól, a világosi fegyverletétel előtt esett dolgokról kellene szólnunk még, mielőtt elkísérnénk száműzetésébe Görgeit. Mert az ott és akkor elhatározott és megvalósított dolgok következményei ott voltak például a 172 éve történt aradi kivégzésekben is. De Görgeit ekkor már klagenfurti száműzetésében találjuk.

Igen, az utolsó napok, a kilátástalanság mai szemmel eléggé fantasztikusnak tűnő terveket szültek. A magyar vezetés is jól ismerte a régi, római elvet: oszd meg, és uralkodj! Jelen esetben az oroszokat szerették volna, ha nem is szembe fordítani, de legalább leválasztani Bécsről. Mégpedig oly módon, hogy Kossuthék felkínálták volna a Szent Koronát egy a cári családhoz tartozó nagyhercegnek. Magyarország pedig a lengyelekhez hasonlóan az Orosz Birodalom önállóan, az áprilisi törvények alapján igazgatott részeként élte volna tovább a napjait. Még augusztus 5-én született erről egy írás, amelyet Poeltenberg Ernő tábornok és Beniczky Lajos alezredes vitt az oroszokhoz, de azok megvárták a temesvári csata eredményét, csak azután vették át azt. És süllyesztették el úgy, hogy a továbbiakban már szó sem esett róla. A temesvári ütközet levezénylésére megérkező, erdélyi hadait időközben szinte teljesen elvesztő Bem pedig a csata során balszerencsés módon leesett lováról és a lábát törte. A vezér nélkül maradt, amúgy is jóval gyengébb magyar sereg pedig megkezdte a menekülést.

Világos után pedig Kossuth és a kormány tagjai mellett rengetegen hagyták el az országot a Dunán átkelve, a Török Birodalom felé, hiszen csak Görgei volt az, aki orosz közbenjárásra személyében kegyelmet kapott. Nem így a 13 „aradi” tábornok, akik halálos ítéletében közrejátszhatott a korona oroszoknak való felajánlása mellett az is, hogy Görgei az oroszok előtt tette le a fegyvert. Ez a „kegyelem” pedig a kiegyezésig tartó ausztriai száműzetéssel járt, amit Klagenfurt városában kezdett meg a civillé lett katonaember. Aki családjával meglehetősen szűkös körülmények között, a prágai egyetemen szerzett tudásából próbált megélni a magyar határtól nem is olyan távoli városban. Ahol végig rendőri felügyelet alatt állt, de tagja lett a helyi egyetemi társaságnak, később titkára volt a városi iparegyesületnek is, és rövid ideig taníthatott a város technikai tanodájában. Közben megírta, és 1852-ben, Lipcsében kiadta német nyelvű emlékiratait, aminek a birodalom területén megjelenő példányait Bécs el is koboztatta.

1858-tól a Klagenfurt melletti Viktringbe költözött, miközben kémiai ismereteit kamatoztatva dolgozott Theodor Moro textilgyárában, majd a közeli Ehrenhause szeszgyárának lett a tanácsadója. Végül Leoben vasgyárában is alkalmazták, aztán jött a kiegyezés, és Pest-Budára költözhetett családjával. Itt végül a Lánchíd Részvénytársaság alkalmazta, majd elvállalta az egyik bécsi bankház erdélyi birtokának igazgatását is. Innen ment nyugdíjba, utolsó éveiről, megítéléséről a sorozat következő írásában olvashatnak.

Borító: A száműzött Görgei (mma.hu)